"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Freitag, 1. Juni 2012

Totál kimerülve...

avagy egy újabb poszt a már ismert témáról, vagyis a nemalvásról....

Mert bár írhatnék arról is, hogy merre jártunk, kirándultunk, mi minden szépet láttunk múlt hétvégén, de ahogy Móni barátnőm mondta, nem útikönyvet írok (még ha néha az is az érzése az olvasónak), hanem egy családi blogot, magunkról és főleg magunknak, még ha nem is olyan mélységekben, mintha csak egy zárt blogról lenne szó (ezért is nagyon erősen gondolkodom azon, hogy hamarosan bezárom a blogot).

Nyilvánosan viszont nem szeretek panaszkodni, arra ott a család és ott vannak a barátok, hogy tartsák bennem a lelket, de most megint egy olyan mélyponthoz értem, értünk, amit azért itt a blogban sem hagyok, hagyhatok szó nélkü. Hisz képmutatás lenne vidám és jókedvű hangulatban csevegni arról, hogy milyen szép is minden, milyen jó is minden, amikor a felszín alatt épp kitörni készül (vagy már félig ki is tört) a vulkán..

Bár Marcel soha nem volt egy jó alvó és pár hisztis korszakát is megéltük már, ettől függetlenül pár héttel ezelőttig nagyon jó időszakokat éltünk (eltekintve a sok betegeskedéstől), viszonylag jó éjszakáink voltak, Marcel kezesbárány volt, mindent meg lehetett vele beszélni, partner volt mindenben, akár utazáskor, akár kiránduláskor, akár itthon, könnyű volt vele nagyon.

Aztán elkezdtünk ovikat/iskolákat keresgélni, nézegetni, tervezgetni, költözésről, új helyről, új városról, új lakásról beszélgettünk, amiből ő nagyon sok mindent felfogott, megértett, hisz sokszor nem volt lehetőségünk, csak előtte beszélgetni és ő is jött velünk, mikor az iskolákat néztük meg.
Érezte/érzi rajtunk a feszültséget, a bizonytalanságot és tulajdonképpen mindennek az alapját, hogy én még mindig küzdök azzal (vagy talán kézzel-lábbal hadakozom ellene.????), hogy igazán jól érezzem magam ebben az országban...

Nagyon érzékeny antennái vannak és olyan erős szimbiózisban élünk, ő és én, hogy akár mondanom sem kell semmit, minden rezdülésemet, hangulatomat érzi, tudja és a kis okos fejében, az ő 4 éves módján és lehetőségeivel összerakja egy képbe az egészet. Ami valljuk be, nem lehet túl rózsás az ő szemével nézve...

Hisz megszokott valamit, egy várost, egy lakást, amit szeret, ahol otthon érzi magát, a kis kuckóját, ahol biztonságban érzi magát, egy ovit, ahol egyre jobban érzi magát, vannak ismerősök, barátok, akikkel jól érzi magát, erre jövünk mi és kilátásba helyezzük, hogy megváltoztatunk mindent.. És ha a nagy okosok még azt is mondják, hogy a gyerekek könnyen alkalmazkodnak az új helyzetekhez, szituációkhoz, Marcelra ez nem feltétlenül vonatkozik. Szeret mindent, ami megszokott, amit ismer és elég nehezen fogadja el, fogadja be az újat.

És akármilyen kis okos és értelmes is, szóban nem tudja kifejezni az érzelmeit, a gondolatait, legalább is nem abban a mélységben, ami megoldáshoz vezetne.

Így két "kifejező eszköze" marad, a nemalvás és a hiszti...

Az első nagy sírása aznap éjjel volt, amikor az első ovit megnéztük. Azóta (5 hete) odáig fajult a dolog, hogy este 10nél előbb nem alszik el, kézzel-lábbal, szóval-sírással-hisztivel tiltakozik az alvás ellen, 50szer kijön a szobájából, nagyon nyugtalanul alszik, többször is vígasztalhatatlanul sírva ébred, amikor látszik rajta, hogy félálomban van, semmivel sem lehet megnyugtatni, csak magamhoz ölelem és várom, hogy valami kizökkentse, kicsit felébredjen, hogy aztán el tudjon aludni megint :( Legtöbbször reggel 6kor vége az éjszakának, persze hulla fáradt, kialvatlan (hogy is lenne elég egy 4évesnek 7-8 óra alvás több ébredéssel és fél órás sírásokkal??) aminek következménye, hogy semmi sem jó, sehogy sem jó neki.

Az már csak hab a tortán, hogy egyik este feljött az alattunk lakó szomszéd, hogy van-e valami baj, hogy este/éjjel így sír Marcel....Nem tudom, mit gondolt, hogy agyba-főbe verjük-e vagy nyúzzuk a gyereket, vagy magára hagyjuk, mindenesetre jó kis gyomorgörcsöm van emiatt is :( Persze lesz@rhatnám a magasból, hogy mit gondolnak (egyébként az ő gyerekeik sírása is felhallatszik...), mert én tudom, hogy itt vagyok, Marcel mellett vagyok, egy hangos szót nem szólok, tényleg végtelen a türelmem, mert tudom, hogy ezzel segítek neki most a legtöbbet, de néha úgy érzem, a 3-4 óra alvás párosítva az idegeskedéssel, aggódással, kezd nagyon kevés lenni...

Egy ideje már semmi költözésről, változásról szóló témát nem beszélünk előtte, napközben nincs is semmi baj, egyre jobban érzi magát az oviban, kezd kicsit kommunikálni is, ha nem fáradt, akkor vidám, mosolygós, vicces, bohóckodó, sokat dumáló, imádnivalóan aranyos, csak az éjszakák ne lennének, már előre rettegek, félálomban (sem) alszom és imádkozom, hogy ne ébredjen rémálomból, sírva, megnyugtathatatlanul.

Tudom, hogy ez csak akkor lesz jobb, ha mi döntünk, ha vége a bizonytalanságnak, ha érzi rajtunk, főleg rajtam, hogy elégedett vagyok a helyzettel, a döntéssel, a szituációval, ha boldog vagyok, de a mostani lelki-fizikai- és idegállapotomban elég nehéz fontos döntéseket jól meghozni.... ördögi kör ez, remélem, mielőbb megtaláljuk belőle a kijáratot....

ps. persze ma este rácáfolt az én kicsi fiam arra, amit napközben leírtam és minden hiszi és ellenkezés nélkül 9kor már aludt, szóval talán nem reménytelen a helyzet, bár azért az éjszaka még hátravan... milyen jó is lenne, ha ilyen nyugodtan és gondtalanul tudna aludni egész éjjel :)

Kommentare:

Anonym hat gesagt…

Szép álmokat Marcel (és szülei)!
Csilla

Judit hat gesagt…

Jaj, szegénykéim, de rossz lehet! Annyira meg tudom érteni! Szörnyü lehet neki is nektek is.Nem néztél a neten valami relaxálós módszert elalvás elött, amit talán gyerekenél is lehet alkalmazni?(gondolom már mindent kipróbáltatok, csak jár az agyam) Valami homeos megoldást?Nagyon sajnálom, ráádásul neked ott nincs is senki, aki kicsit napközben átvehetné, hogy kipihend magad.Az én kis drágáim kb. 2 hetet átaludtak most, aztán betegség, de tegnap éjjel megint alvás volt fél 6ig, annyira jó volt! Küldök egy kis álommanót ma éjjelre, millió puszi

Anonym hat gesagt…

ez tényleg durva, hogy ilyen hisztis lesz éjszakánként, szegényke, reméljük most kidőlt rendesen, és tudsz te is pihenni kicsit, Orsi!

jól tetted, hogy kiirtad magadból, szerintem mindenki együttérez, aki kicsit is átélt már hasonlót!!!!

igaziból jótanács most nem jut eszembe, ti az elmúlt 3-4 évben már minden altatási trükköt módszer kipróbáltatok... Kitartás, majd megnyugszik, ha te is megnyugszol...

Igaziból egy ötlet eszembe jutott, ha még keresgélsz ovit, akkor menjél el egyedül inkább, G meg csináljon fiús programot, ha tényleg az az igazi ovi a tökéletes városban, akkor úgyis visszamentek együtt is megnézni majd. Boldogan megmutatják kétszer is, de nem zaklatjátok fel Marcelt újabb ovikkal és városokkal közben.

Sajnálom, hogy nem tudtunk ma beszélni, épp indultunk Nelliért. :( Keressük egymást!!!
puszi, Móni/berry

Szitya hat gesagt…

Orsi!
Nemalvásban kifejezett szakértő lettem - lelki vonalon is. Ha gondolod, értekezzünk facebookon!!!
Puszi,
Szilvi

julcsi hat gesagt…

Reméljük hogy hamarosan rendeződik minden úgy ahogy szeretnétek és nem kell majd több költözésen gondolkodni!
Kitartást nektek!!!!

zsizzsik hat gesagt…

Orsi, megvan neked a Ranschburg, Szülők könyve? Ott van egy fejezet az alvásról. Elolvastam, és ott azt tanácsolják, hogyha ilyen rettegéssel párosuló, felriadós, szorongó a gyerek alvása, akkor érdemes felkeresni egy gyerekpszichológust. Ez így most olyan orvosszagú és tudom, hogy az ember gyomra görcsbe rándul arra, hogy pszichológushoz vigye a gyerekét, de neki megvannak az eszközei, hogy a szorongás pontos okát kiderítse. Nem jöttök Magyarországra, hogy el tudjatok menni egy szakemberhez?

khase hat gesagt…

Köszi lányok, igazából alvás téren mi már mindent kipróbáltunk a 4 év alatt, most nem akarom elkiabálni, de mióta megírtam ezt a posztot, kiírtam magamból a dolgokat, kezdek sok mindent máshogy látni, sokkal nyugodtabb vagyok és ezt érzi Marcel is, mert azóta jól alszik, nem kel éjszaka, este szó nélkül elalszik és nulla sírás!!! Lehet, hogy elöbb meg kellett volna irnom ezt a bejegyzést.... és hát ez megint csak azt bizonyítja, hogy mennyire az én lelki álapotomtól (is) függ Marcel hangulata....
Ja és elötte semmit nem beszélünk most már költözésröl, ovirol, talán ez is segített...

Szilvi, irok majd FB-on!!!!

Zsuzsa, julius végén megyünk haza, meglátom, addig hogy alakul a dolog, van Vpben egy gyerekpszichologus, akinél már voltam, szóval ha addig még elöfordulna, akkor ugy is elmegyek,de reménykedek, hogy szépen visszaall most minden a régibe :)))