"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Freitag, 24. August 2012

Majdnemhétköznapok

Kedden éjjel visszaértünk Svájcba, megint vonattal jöttünk, de most valahogy nagyon hosszú és sokkal fárasztóbb volt, mint eddig. Talán közrejátszott az is, hogy hétfő este 10kor még Füreden néztük a csodás tüzijátékot, és nem a reggeli, hanem a délutáni vonattal indultunk Bécsből, szóval igazából már fáradtak voltunk, mikor elindult a vonat. Marcel nem tudott elaludni, voltak nagy nyűglődések, de azért valahogy csak kibírtuk a 8 órát, bár a végére már nagyon begizdult mindenki :)  Az biztos, hogy maradunk inkább a reggeli vonatnál, frissen sokkal jobb indulni, mint az estébe belemenni. Velünk jött Gábor féltesója, hogy ő is lásson egy kis világot, egy hét múlva megy haza, addig még lesz társasága Marcelnek :)

 nehéz volt a búcsúzás....



Oviba jövő szerdán megy majd először, aztán szeptembertől heti 4 napot fog járni, kíváncsi vagyok, beindul-e majd akkor a német beszédje. De addig van még pár napunk együtt, néhány kirándulást is tervezünk, mert Bálint még nem felvonózott, vonatozott, csak kicsit jobb időnek kellene lennie, mert persze mondanom sem kell, hogy alig értünk vissza, megjött a rossz idő, 20 fok, eső :)))

De szerdán még tudtunk egyet strandolni, a Thunersee is 23 fokos volt, élvezték a gyerekek nagyon. Bár Balaton-hangulata nincsen, de nekik olyan mindegy, a lényeg, hogy jó vizes legyen :)


Tegnap pedig a Bernaqua-ban voltunk, ez egy berni élményfürdő, még nem jártunk ott, mert majdnem 2 évig zárva volt, beszakadt a teteje és azt csinálták. Nem rossz, sok medence van, gyerekrész, kalózhajóval, minimedencékkel és 3 csúszda, amiből Marcel csak egyen csúszhatott le (mondjuk az jó hosszú volt, 180 méter és gumival lehetett csúszni), hiába nem volt gyors a másik kettő, 8 éves kor alatt még szülővel sem engedik a gyerekeket....Ja és 90 lépcsőt kellett felmászni minden csúszáshoz, vagy 20szor csúsztunk, a végén már nem éreztem a lábamat, jól elfáradtunk :)

De valami miatt mindig ránk szóltak, hogy ezt nem szabad, azt nem szabad, fotózni nem lehet, így csúszni nem lehet, karúszó nélkül oda nem mehet, olyan érzésem volt, mintha minden meg lenne tiltva...És azért a belépő igencsak húzós, ehhez képes a másik aquapark, a Genfi tó mellett, százszor jobb és többet nyújt! Persze a gyerekeknek így is hatalmas élmény volt, de összességében szerintem nem éri meg az árát...


És hogy milyen megint itthon? Marcel nagyon örült az itteni játékainak, de Gábort Opa-nak szólította és sokat emlegeti az otthoni napokat. Én még nem álltam vissza teljesen, tart még a "hun-vágy", nosztalgiázok és az elmúlt hónap fotóit nézegetem...Jövő héttől aztán beindulnak az igazi szürke hétköznapok, addigra csak sikerül visszarázódni..

Kommentare:

Judit hat gesagt…

Nem lehetett könnyü az út, gondoltam is rátok, hogy mire értek haza. De jó, hogy itt voltatok és nagyon várom, hogy újra gyertek!Millió puszi, már most hiányzol

julcsi hat gesagt…

Megkönnyeztem a búcsú pillanatait!!!
Ha időd engedi várjuk majd a magyarországi élménybeszámolót is!
Puszik!!

Tamas hat gesagt…

Kedves Khase, most költözünk Svájcba egy 4 és egy 6 és fél éves gyermekkel. Mérnökként dolgozom itt. A gyerekek óvodai / iskolai elhelyezésével kapcsolatban szívesen vennénk a tanácsaidat. Milyen módon tudnánk kapcsolatba lépni Veletek?

khase hat gesagt…

Judit, Ti is hiányoztok nagyon, de annak örülök, hogy még a Balcsin is tudtunk egy kicsit találkozni :) jót ünnepeltetek? Várom ám majd a képeket :))))) sok puszi Nektek is!!!!

Julcsi, hát mit mondjak, én is megkönnyeztem.... akárcsak régen, mikor gyerekként nagyszüleimtöl indultunk haza nyár végén..
Beszámolók lesznek, meg is unjátok majd, csütörtöktöl lesz idöm :))

Tamás, hova költöztök Svájcba? A svajcikalandjainkblog@gmail.com cimre irhatsz, remelem, tudok majd segiteni!!

Szitya hat gesagt…

Orsi!
Hát, én átéltem ezt a folyamatos búcsú- majd várakozás a következő találkozásra dolgot, és tudom, hogy milyen rossz. Csak hát, megoldás nagyon nincs erre. Viszont talán az a jó benne, hogy az együtt töltött pillanatok így kincsekké, nagyobb értékké válnak, és lehet, hogy így jobban meg is becsüljük őket, mintha a hétköznapok "adottságai" lennének...
Puszi,
Szilvi