"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Mittwoch, 6. März 2013

Második próbálkozás :)

Kb. egy évvel ezelőtt volt Marcel lábán először síléc, akor Wengenben, egy nagyon meleg napon, a hó már olvadt, rólam meg szakadt a víz, ahogy próbálgattam terelgetni a kis síbajnokot :) Biztos más lenne a helyzet, ha mi is tudnánk síelni, kifogásokat már találtunk is eleget, de valahogy idén sem jött össze, hogy megtanuljunk. Leginkább az a porbléma, hogy Marcelt nem volt/nincs kire hagyni és úgy elég nehéz koncentrálni a tanulásra, hogy közben ott van Marcel. Persze tudom, csak rajtunk múlik, egyszer csak nem fogjuk tovább halogatni, hisz ha kirándulunk, mindig vágyódva nézzük azokat, akik síelnek :)

No de legalább Marcel meg fog tanulni gyerekként, az már biztos :) Tegnap mivel rövid napja volt az oviban, úgy gondoltam, délután elmegyünk csúszkálni egyet. Thuntól kb. 20 km-re van Eriz, ahol egy nagy, kifejezetten a gyerekek számára készült síparadicsomban ismerkedhetnek a gyerekek a síeléssel és próbálgathajták az első csúszásokat. A parban van több gyereklift, egy igazán kezdőknek való mozgó szőnyeg és két másik köteles felvonó, valamint a nagyobbaknak és gyakorlottabbakak több tányéros felvonó is. A gyerekrész tele van mindenféle színes állatfigurákkal, kisebb-nagyobb sátrakkal, színes kúpokkal, kis dombokkal, ugratókkal, de van ugrálóvár, egy sí-körhinta és piknik-asztalok is.

Mivel hétköznap volt és nem sütött a nap sem, szinte senki nem volt, így a parkolóhely-kereséssel nem volt gond, de el tudom képzelni, hogy egy frekventáltabb hétvégi napon bizony egy tűt sem lehet leejteni. A helyszínen lehet lécet, bakancsot kölcsönözni (negyedannyiért, mint Wengenben....), egy hátránya volt csak, hogy a parkolótól a lehető legmesszebb volt a bérlő, így többször is oda-vissza kellett gyalogolnunk. Persze Marcel most sem igazán lelkesedett a síbakancsért, mondjuk nem csodálom, a kényelmes cipőkhöz szokott láb eléggé be volt szorítva, de azért nem rinyált annyit miatta, mint tavaly :))
A parkba belépőt kell venni, akkor is, ha nem síel az ember, de még igy is olcsóbb, mint a jobban felkapott síelőhelyek.

Marcellel a mozgó szőnyeghez mentünk, kezdettől fogva nagyon ráérzett az ízére, szerintem nagyon ügyesen csinálta, tavaly egy lépést nem tett meg nélkülem, most a gyaloglás már jól ment neki, sőt kisebb dombokon ügyesen lecsúszott egyedül :)) Nagyon idilli lett volna, ha nem nyavalygott volna végig :))))) Mert neki az a meglátása, mint sok mindeben az eddigi kis életében, hogy ő még nem akar síelni, mert nem tud, majd akkor fog, ha már tud :D:D:D:D Csak az megy bele nagyon nehezen abban a kis nagyon okos buksijába, hogy attól, hogy nézi, hogyan síelnek mások, ő még nem fog megtanulni :)))) Hiába, ő ilyen, gyakorolni nem szereti, csak csinálni, ha már tudja :)))) Szóval elég rendesen ment a nyávogás, pedig tényelg ügyes volt, azt hiszem, át kell lendülnie a holtponton, meg kell teljesen érnie fejben és akkor nem lesz gond :) Közben persze élvezte ám és este mindenkinek nagy büszkén mesélte, hogy milyen jót síelt délután és hogy milyen ügyes volt.

Kis ízelítő :) (fel akartam venni a csúszkálást is, csak rosszul nyomtam meg a gombot és nem indult el a kamera :))) pedig nem is vagyok szőke :D:D:D


És pár fotó :))
















Úgyhogy nem adjuk fel, jövőre nem menekül meg a síiskolától és az is biztos, hogy egy síoktatónak nem fog annyit nyavalyogni, mint nekem (akárcsak az úszáson, ott is olyan szépen csinálja, amit az úszónéni mond neki :)) Két órát voltunk ott, jól lefáradtunk mind a ketten, de érdemes volt, még ha közben néhányszor azt gondoltam, hogy ott hagyok csapot-papot és hazajövök :)))

Kommentare:

Zsuzsi hat gesagt…

Nagyon jó lehet ez a pálya! Hány centis lécet adtak Marcelnek?

Alma korte hat gesagt…

ahova mi járunk síelni (bramberg am Wildkogel), ott a síiskolában van délelőtt és kora délután oktatás a gyerekeknek (azt hiszem 3 éves kortól) és akkor addig a szülők is azt csinálnak amit akarnak, jó esetben ők is síelni tanulnak.
szóval szerintem nincs ezzel gond.

julcsi hat gesagt…

Üzenem Marcellnak hogy nagyon ügyes!!!♥ Puszik!!

Phan hat gesagt…

Jól áll Marcelnek a sífelszerelés! :) Ügyes fiú, simán meg fog tanulni síelni.

Csilla Kulcsár-Szabó hat gesagt…

Pár éve, azaz pontosabban 3 éve tanultam meg sízni, azóta imádom a telet. Mindig csodálkozva olvastam, hogy milyen bátor vagy a szánkón, így biztos, hogy a sízést is könnyen megtanulod, mivel oda is kell egy nagy adag bátorság. A gyerekek pedig mindenre képesek, pár óra tanulás után száguldoznak a pályákon, őket nem érdekli a pálya színe, csak csúszhassanak:)

khase hat gesagt…

@Zsuzsi, nem tudom pontosan, hany cm-es volt a léc, odamertek egyet Marcelhez, szerintem 90-100 cm körül lehetett :))) A palya szuper, tenyleg annyira gyerekbarat hely, kar, hogy csak tel vegen fedeztem fel...

@Alma, jövöre igy lesz, Marcel is megy siiskolaba es mi is :))

@CSilla, akkor felnött korban sem remenytelen megtanulni sielni? Engem vonz a dolog, mindig irigykedve nezem a sielöket, olyan könnyünek es egyszerünek tünik, csak valahogy sok maceraval jar, sifelszereles, beöltözes, sorbanallas, annyi minden kell ahhoz, hogy vegre csuszkalhasson az ember :)

Ditke hat gesagt…

Mi is a gyerekekkel kezdtük 3 éve, és idén már kifejezetten éveztük is. :-)
A gyerekek sokkal gyorsabban tanulnak és bátrabbak is mint mi...
Nekünk itt csak évi pár nap jut de ott ti ha nekikezdtek akkor tuti egy tél alatt is rengeteget fejlődhettek.
Sok sikert! És azért remélem lassan ott is jön a tavasz, mert bár tetszenek a havas képeid, de azért várom már a zöldeket és virágosakat is! :-)