"Hiszem, hogy az embernek mindennap lehetősége nyílik rá,
hogy az élet minden területén eldönthesse, melyik a legjobb lépés."

/Paulo Coelho: A Zahir/

Freitag, 4. Oktober 2013

Dubai - 1. nap

Lassan egy hete lesz, hogy hazaérkeztünk Dubaiból, a bőrőndök már rég kipakolva, üresen várják a következő bevetésüket a szekrény tetején, a nyári ruhák nagy része kimosva-kivasalva szunnyad a szekrény alján, elkaptak minket a szó szerint szürke hétköznapok (amik azért még nem annyira szürkék, hisz Marcelnek még nincs ovi és szerdán Mami is megérkezett hozzánk erősítésnek), de én mégsem értem még mindig teljesen haza, kavarog bennem a rengeteg élmény, a Dubaiban töltött 9 nap rengeteg csodája és kalandja, a lelkem és a szívem egyik kis csücske pedig ott is maradt :) (az itteni lelkem pedig meleg és nap után ácsingózik :)))


Csaponganak a gondolataim is, hisz nehéz szavakba önteni mindazt, amit átéltünk, nehéz "visszatalálni" a mindennapokhoz egy ilyen fantasztikusra sikeredett nyaralás után :) A beszámoló időrendben lesz, legalábbis megpróbálok napok szerint haladni, a rengeteg fotó talán majd segít abban, hogy ne feledkezzem meg semmiről :)))

Hát akkor vágjunk bele, de már most szólok, hogy hosszú lesz, a fotók mennyiségéért pedig már felelősséget sem vállalok :)))))

Szeptember 20-án, pénteken reggel 8ra már készen álltak a bőröndök, kézipoggyászok, még utoljára chekkoltuk a listáinkat, körbejártuk a házat és 11kor nagy izgalommal indultunk el otthonról. Az égiek azért velünk voltak, hisz reggel "küldtek" nekünk még egy szivárványt, hihetetlen volt, mert ebből a lakásból még soha nem láttunk, de valahogy megnyugodtam, hogy rendben fog menni minden :)))

(a következő fotók telefonnal készültek, nem a legjobb minőségben, de lesznek ennél majd szebbek is :)))



Vonattal mentünk Zürichbe, mert nem akartunk 10 napra a reptéren parkolást fizetni. Előtte való napra bedurrant a fájós térdem (no igen, nem kíméltem magam előtte túlságosan a fittness stúdióban), hatalmas, kékes-vizes púp nőtt rá, így amig csak tudtam és amig csak kitartott, jegeltem végig a vonatút alatt. Mivel előző este interneten bechekkoltunk, nem kellett olyan korán menni, így aztán ahogy odaértünk, feladtuk a csomagokat, ettünk valamit ebéd gyanánt (mármint a fiúk, nekem nem sok falat ment le a torkomon, hiába no, még mindig nem kedvencem a repülés:) és már kezdődött is a beszállás :)

Az Emirates légitársasággal repültünk, tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek!! A világ egyik legjobban felszerelt, legmodernebb, legbiztonságosabb és legkényelmesebb légitársasága, ráadásnak - mint az arabok általában - nagyon gyerekszeretők!!! Az első "gyerekbónusz" beszálláskor volt, hisz mi már a nagy tömeg előtt mehettünk be a gépbe. Aminek megvolt az előnye, hogy kényelmesen el tudtunk helyezkedni a 31. sor bal oldali ülésein és az összes kézipoggyászunk befért a csomagtartóba, viszont a hátránya volt, hogy meg kellett várni, amig a többi kb. 290 utas is elfoglalja a helyét :) Hatalmas gép volt, 10 üléssel egy sorban és 50 sorral :) Marcel annyira lelkes és izgatott volt, nem utazott még ekkora géppel, ahol minden üléshez saját tv, takaró, párna is járt, alig várta már, hogy induljunk :))




Bezzzzzzeg én...én már alig vártam, hogy leszálljunk :))) Bár az igazsághoz tartozik, hogy néhány kisebb turbulencián és az alapzajon kívül semmi zavaró tényező nem volt (csak az, hogy valahol 10000 méter magasságban be voltam zárva egy repülőbe:)) de míg a fíúk vígan filmeket néztek, én számoltam vissza a kilométereket és a perceket :))) 15.40kor szálltunk fel és 5,5 órára volt "meghirdetve" az út :) Pont a Balaton felett mentünk el, sajnos felhős idő volt, így nem láttuk fentről...




Marcel nagy ajándékcsomagot és szuper gyerekmenüt kapott, a felnőtt menü is gourmet volt, nem a megszokott repülős egyenkaja, ha nem épp repülőn ültem volna, még talán élvezni is tudtam volna :)))

Anya ne fotózz, hanem inkább adjál enni :))





Aztán mikor már kezdtem örülni, hogy közeledünk és lassan leszállunk, bemondta a pilóta, hogy túl gyorsan jöttünk, a reptér még nem tud fogadni, úgyhogy köröznünk kell Dubai fölött...akkor viszont már az izgalom és a várakozás erősebb volt, még az ablakon is ki mertem nézni és már az csoda volt, mikor megláttuk Dubai fényeit :))

Ottani idő szerint 23.13-kor végre leszállt a gép :) (+2 óra az időeltolódás).

 
Érdemes megfigyelni a hatalmas forgalmat :)))
 


A dubai reptér óriási, lassan a világ legnagyobb repülőtere címre pályáznak, így eltartott egy kis időbe, míg a repülő a megfelelő kapuhoz gurult. Gábor már volt kétszer Dubaiban (projekteken), de akkor még nem volt készen ez a terminal, amit csak az Emirates gépeinek készítettek.

A kiszállás is elhúzódott, hiába, kell egy kis idő, amig 300 ember összepakolja a kis cókmókját és elindul a sor. Kicsit izgultunk a vízum miatt, mivel magyar állampolgárként vízum nélkül nem utazhatunk be az országba. Gábornak 2008ból nagyon rossz tapasztalatai voltak, akkor több órát várakozott mindenféle (főleg pakisztáni, bangladeshi és indiai) vendégmunkások között, míg végre beengedték, ezt azért szerettük volna elkerülni. A vízum igénylése szerencsére nem volt bonyolult, ha az Emirates légitársasággal utazik az ember, akkor a honlapjukon online meg lehet kérni (mondjuk pechünkre épp aznap este tartották karban az oldalt, mikor igényeltük a vízumot, így közel 5 órás procedúra volt, mire az összes adatot, útlevelet, fotót bescannelve elfogadta a gép :) Két nappal később aztán már meg is kaptuk emailben a vízumokat! A kinyomtatott papírokat szorongatva mentünk a vízum-útlevélellenőrzés felé (hatalmas, csillogó csarnokokon keresztül) és kicsit visszahőköltünk, mert kb. 10 ablaknál hosszú hosszú sorokban kígyóztak a megfáradt és bejutásra váró túristák... Akkor már Marcel lelkesedése is alább hagyott, hiába, hosszú volt az út már addig (amit egyébként szuper jól bírt, tényleg egy nyikk el nem hagyta a száját :) és már mi is kezdtünk fáradni.

Ekkor azonban megjelent egy újabb "angyal", egy hagyományos arab öltözetű férfi, fehér színű vászonból készült hosszú ruhájában (amit kandouranak vagy dishdashanak neveznek), rámutatott és mosolygott Marcelre, aztán intett és elvitt minket egy teljesen üres sorba, amit akkor nyitottak ki :))

Most kicsit megint csapongok, de hihetetlen volt a gyerekek iránt kimutatott és tapasztalható szeretet és extra figyelem, akárhol voltunk, akármerre jártunk, Marcelre mindenki mosolygott, rengetegszer megsimogatták a kis szöszi buksiját (na jó, ezt azért nem csíptük annyira, de jó szándékból csinálták) és mindenkinek volt egy-egy kedves szava hozzá :)

Egyébként helyi, tőzsgyökeres dubaiakkal nem sok dolga van a túristáknak, egyedül a reptéren dolgoznak helybéliek, az összes többi munkát (hotelesek, pincérek, eladók, taxisofőrök, nem beszélve az építkezéseken dolgozókról) bevándorlók végzik. Dubai lakosságának (kb. 2,2 millió ember) csak a 10-15%-a (!!!) tőzsgyökeres, akik aztán hatalmas kedvezményeket élveznek, nem kell adót fizetniük, házasságkötéskor földet, házat kapnak és hatalmas gazdagságban élnek. A nemek eloszlása sem egyenlő, sokkal kevesebb nő él itt, mint férfi, "köszönhetően" a rengeteg vendégmunkásnak, akik családjukat hátrahagyva jönnek die dolgozni.

Visszatérve a vízumhoz, azért nagy kő esett le a szívünkről, hogy nem kellett azt a hosszú sort kivárni. A vízumellenőrzés is a legmodernebb volt, pupilla-scannerrel ellenőrízték, hogy a vízum-igényléskor bescannelt fotó azonos-e azzal a személlyel, aki be akar lépni az országba!!! A (köz)biztonságot csupa nagybetűvel írják, nagyon figyelnek arra, kit engednek be, de az országon (városon) belül is biztonságban érezheti magát az ember. Szerencsére a vízummal minden stimmelt, már csak a bőröndöket kellett megvárni. Akkor már inkább csak vánszorogtunk, ottani idő szerint éjjel egy óra volt, de akkora nyüzsgés, mintha fényes nappal lett volna. Rendben megérkezett mind a három csomag, aztán egy gyors pénzváltás után indultunk is a taxik felé. A hotel-transfer talán egyszerűbb lett volna, de elég drága, Gábor viszont már sokat taxizott Dubaiban, olcsó és megbízható, úgyhogy ezt választottuk.

Aztán kiléptünk a reptér klímás épületéből......egy szaunába :))))) Persze számítottunk rá, hogy meleg lesz és átéltük ezt már Mauritiuson és Tobagon is, de ekkora hőségre és páratartalomra nem voltunk felkészülve :))) Olyan szinten vágott mellbe a forróság, hogy levegőt is alig kaptunk :) De még megizzadni sem volt időnk, már bent ültünk egy jeges 20 fokra lehűtött taxiban :)) Hihetetlen módon meg van szervezve a túristák "ellátása", 3 sorban álltak a taxik, több ember pedig terelgette szépen a népet, így tényleg semmit nem kellett várakoznunk.

Megint egy kis kitérő, de megemlítem, hogy iszonyatosan nagy hőmérséklet különbségek vannak kint és bent között, legyen szó bevásárló-központról, hotelről, taxiról, kisboltról, metróról vagy akármi másról, olyan szinten nyomatják mindenhol a hideg levegőt, hogy szétfagy tőle az ember....ezért csodálom is, hogy megúsztuk komolyabb betegség nélkül, bár pulcsival fel voltunk készülve, de mikor a kinti 40 fokról az ember bemegy a 20ba, hát az bizony nem kellemes...

A taxiban Marcel majdnem elaludt (nem is csodáltam, hisz akkor már lassan a mi időnk szerint is éjfél volt), mi pedig ámulva-bámulva néztük a mellettünk elsuhanó felhőkarcolókat, a rengeteg fényt, csillogást, a hatalmas forgalmat, egy teljesen más világba csöppentünk :)) Gábor nem ismert rá a városra, annyi minden változott 5 év alatt, de a taxisofőr szerint amilyen ütemben folyik mindenhol az építkezés, fél év is elég hozzá és már teljesen megváltozik a város arculata.

A város hatalmas, a hotelünk a Jumeirah Beach-en, a Dubai Marina-nál volt, a térkép alapján nem túl messze a reptértől, de hamarosan rá kellett jönnöm, hogy itt teljesen mások a dimenziók, minden hatalmas, minden gigantikus, más léptékkel mérhető. Fél óra volt az út, autópályán, ami a város közepén halad át (és nem mellékesen kétszer nyolc sávos, csak a méretek kedvéért...:)

Ottani idő szerint éjjel fél kettőre értünk a hotelhez, ahol nagyon kedvesen vártak, rögtön hozták a frissitő kendőt, narancslevelt, bár akkor mi már csak egy ágyra vágytunk :) Amig kitöltöttük a papírokat, addig Marcel megkapta itt is a kis ajándékát, egy tornazsák-szerüséget, benne kis plüss macival, játékokkal és a medence partján lévő bárban fagyira beváltható zsetonokkal :)) De akkor már ez sem tudta igazán fellelkesíteni, iszonyatosan el volt fáradva.

Gyorsan elfoglalhattuk a szobánkat (518-as, csak leírom az útókornak és a kis szám-mániás Marcelnek:))), viszont kiderült, hogy gyerekágy nincs, azt gondolták, hogy velünk egy ágyban alszik majd Marcel... ez nem tűnt annyira jó (és pihentető) ötletnek, így kértünk egy pótágyat, amire érzéseink szerint legalább egy órát (de 20 percet biztos) kellett várnunk... Az egész nyaralás alatt ez volt a legidegesítőbb dolog, persze akkor már hullák voltunk és csak lefeküdni vágytunk. Sűrű elnézések közepette meglett végre az ágy is, így ottan idő szerint fél háromkor végre álomra hajtottuk a fejünket egy nagyon hosszú és izgalmas nap után :))

1 Kommentar:

Bea hat gesagt…

Csak idejutottam, hogy elkezdjem olvasni az élményeiteket!

Volt nekem régesrégen egy félig arab szerelmem, akinek az apukája Dubai-tól nem messze lakik. Persze ő sem emiratusi állampolgár, pedig ott dolgozta le az életét.

Érdekes, és izgalmas lehetett ebbe a "másvilágba" belecsöppenni. Eddig nem igazán vágytam oda, de olyan kedvcsinálóan írsz, pedig még csak az első napot olvastam.

(minket eddig minden légitársaságnál előreengedtek gyerekkel. még a fapadosok is)